Minket lesokkolt ez az olvasói levél

Minket lesokkolt ez az olvasói levél

Nevezzük Daninak azt a srácot, aki olyan megrázó olvasói levelet küldött nekünk, amit először nem akartunk kitenni, de valahogy ott motoszkált bennünk...

Nevezzük Daninak azt a srácot, aki olyan megrázó olvasói levelet küldött nekünk, amit először nem akartunk kitenni, de valahogy ott motoszkált bennünk, hogy megosztjuk Veletek ezt a történetet, amelyben az a szép, hogy nem tudjuk pontosan kikről van szó… Az igazságot mindenki magában keresse erről a rövid történetről!

“Hideg, téli nap volt, amikor a 30 éves ifjú meglátogatta rég nem látott szüleit. A hó besüvített az ajtón, ahogy belépett, majd köszöntötte édesapját, édesanyját, 20 és 18 éves öccsét. Érezte, hogy van valami furcsa a levegőben, feszültséget érzett, és szomorúságot látott anyja szemében. Testvérei csendben üldögéltek a konyhaasztalnál.

Ezután a hazatérő ifjú megkérdezte: Anya, mi a baj? A nő elcsukló hangon válaszolta: Semmi, kisfiam. 

Tudta, hogy újra az anyagi gondok ragadták el a jókedvét, látta a szemében a fájdalmat, melyet a nélkülözés erőltetett rá.

Az apa ott állt, és a tőle jól megszokott módon elkezdte mondani saját monológját: Tudod, fiam nekünk nem megy olyan jól, mint neked. Én beteg vagyok, nem is tudok meggyógyulni, az öcséid nem segítenek semmiben, és különben is kurva szar az egész élet. De nem kell segítened, óóóóó…. Isten őrizz, hogy segítened kelljen. Mi szépen lassan megdöglünk.

A kisebb gyerekek fogták a fejüket, legyintettek rá, nem akarták hallgatni apjuk önsajnáló szövegét. Az ifjú magából kikelten förmedt rá apjára: Próbáltál valaha változtatni? Az, hogy én nem emlékszem milyen volt, mikor utoljára apaként beszéltél velem, az egy dolog. A két másik fiad soha nem is tudta. Soha nem láttak benned egy féltő, erős, tiszteletre méltó apát. Hogyan hagyhatod el magad ilyen fiatalon???

Erre az apa: Fiam, nekem már nincsenek céljaim. Te könnyen beszélsz. Egyszer legyél az én helyemben. Tudd milyen betegnek lenni, meg adósságban. Nincs ennek az alagútnak vége. 

Látta felesége szeméből kibuggyanó könnyeket, látta gyermekei szánalommal vegyített lesajnáló tekintetét.

Látom, hogy gyűlöltök. De nem baj. Van még pont annyi gyógyszerem, hogy szépen kinyírjam magam… – kiabált.

Az ifjú önmagából kikelten visszaüvöltött rá: Akkor tedd már meg végre!!! Évek óta próbálok segíteni rajtad, hogy fejben változz meg, a többiben segítünk, mindannyian. De nem! Csak a betegség, a rossz, a szerencsétlenség…. 

Nem látok már más megoldást… Ha nem tudsz megváltozni… akkor menj el!

Hirtelen csend lett. A középső testvér odalépett bátyja mellé, ránézett apjára és azt mondta: Apa, menj el.

Ezután csatlakozott hozzájuk a legkisebb testvér, aki félve felnézve súgta: Apa, menj el!

Az ifjú ránézett anyjára. Arcán a könnyek csorogtak lefelé, de hangot nem hallatott.

Három évtizednyi házasság minden emléke pergett le benne pillanatok alatt.

A szobában a ropogó tűz hangját elnyomta a fagyos szélvihar süvítése.

Az asszony felállt.
Odalépett fiai mellé, megtörölte arcát, és így szólt férjéhez:

Ha nem akarsz maradni, menj el…

 

COMMENTS